A keresztlányom most karácsonykor fogja ünnepelni a 20. születésnapját, és erre az alkalomra szerettem volna neki megtalálni a tökéletes ajándékot. Mindig is szoros kapcsolat volt közöttünk, nagyon jól megértettük egymást és mindent megoszthatott velem. Ennek talán egyik oka, hogy nagyjából mindenben megegyezik az érdeklődési körünk. Hasonló zenéket szeretünk, hasonló az ízlésünk gasztronómia terén is és még mind a ketten imádjuk a művészetet. Nagyon szeretjük a régebbi, illetve az új festőművész alkotásokat, illetve az irodalmi műveket is. Az egyetlen különbség ebben közötünk, hogy amíg ő ért is a művészetekhez, szinte egy igazi kis művész, addig én eléggé kétbalkezes vagyok.
Már gyerekkora óta imád és tud is rajzolni, festeni. Tele van a szobája, és már minden rokon is a képeivel, amiket egyébként egyáltalán nem bánunk, mivel tényleg nagyon szépek a képei. Mindenképpen valami emlékezetes, személyes ajándékot szerettem volna neki erre a kerek születésnapra, de valahogy semmi nem tűnt elég jónak. Míg nem egyszer csak munka közben találtam egy nagyon szuper oldalt, és egyből tudtam, hogy „na megvan a legjobb ajándék”. Eszembe jutott, hogy miért kellene a képeket csak kép formájában megtartani, amikor rengeteg más helyzetben is fel lehetne használni őket. Így jutottam el a póló tervezés ötletéig. Amit az előbb említettem oldal, a lolmarkt.hu-n találtam olyan lehetőséget, ahogy egyedileg készített pólók nyomtatására is van lehetőség. Természetesen megnéztem az elérhető kínálatot is, hogy meggyőződjek a cég professzionizmusáról, és arról, hogy szuper minőséggel dolgoznak, mert tényleg egy valóban mai szemmel is divatos pólókat szerettem volna készíttetni, amit szívesen hordana a hétköznapokon is, nem csak esetleg otthon alvós pólónak használja.
A képek alapján is meggyőzött a cég, ezért felvettem velük a kapcsolatot, hogy hogyan is működik ez. Végül azt a megoldást választottam, hogy a családdal együtt összegyűjtöttünk összesen 20 db képet, a leglátványosabb, legszebb alkotások közül (mert a későbbiekben már a családból is beszálltak, és ez egy nagy közös ajándék lett) beszkenneltettük nagyon jó minőségben, és végül ezek a digitális képek kerültek rá a pólókra.
Nagyon pozitív volt még számomra a lolmartk-tól, hogy volt lehetőség több alapszínű póló közül is választani, így variálni tudtunk, hogy melyik képhez, melyik póló szín passzol a legjobban. Nem mondom, hogy egyszerű volt kiválasztani, de végül csak összeállt a komplett pólószett. Transzfernyomással kerültek a kiválasztott képek a pólókra, mivel úgy tudom, ezzel tudjuk a legszebb, legtartósabb nyomtatást elérni.
Egyáltalán nem kellett sokat várni a pólókra, és tényleg nagyon jól készültek. Alapból olyan hatása volt a pólóknak, mintha most vettem volna bármelyik fast fashion üzletben, így biztos voltam benne, hogy Lillának tetszeni fog. Majd december 26-án karácsonykor fogja megkapni az ajándékokat, már nagyon várom, hogy lássam a reakcióját. Remélem annyira megtetszik neki a dolog, hogy még a végén egy saját kis márkát is feltud építeni ebből akár hobby szinten is, hiszen van hozzá tehetsége ez nem kérdés.