Mindig is érdekelt, hogy a művészeket mi inspirálja, honnan merítik a kreativitásukat. Nyilvánvaló, hogy művésznek születni kell, de sosem tudtam igazán, hogy miben különböznek a művészlelkek a hétköznapi halandóktól. Számtalan történetet olvastam, amikor egy költőt vagy festőt a saját szerelmi csalódása ihlette meg, vagy egy, az életében bekövetkezett tragédia. De az nem lehet, hogy minden művésznek tragikus a szerelmi élete és tele van csapásokkal az egész életútja, hogy mindig csak rossz dolgok történnek vele.
A valóság sajnos nem ennyire izgalmas
Beszélgettem erről a témáról egy addiktológus barátommal, aki sajnos sokkal szomorúbb és kevésbé izgalmas valóságot tárt fel előttem. Sok esetben a kreativitást a különböző addiktív szerek táplálják a művészek esetében, mint például az alkohol. Egy-egy jól sikerült buliban tapasztalhatja is az ember, hogy a jelen lévő, bulizó fiatalok fejében abszurdabbnál abszurdabb ötletek születnek meg, amik józanul eszükbe sem jutnak. Sajnos sok esetben ezek az ötletek nélkülöznek minden valóságalapot és tragédiába torkollanak, de olyan is előfordul, hogy jó vége lesz a történetnek. Ugyan így inspirálhatja a megváltozott tudatállapot a művészeket, hallucinációik, „látomásaik” lehetnek az alkoholtól, amiket papírra vagy vászonra vetve igazi műalkotásokat hozhatnak létre.
Amit nem tanítanak irodalom órán
A múzeumban állva mi egy kicsit kaotikus, ám lenyűgöző festményt látunk és miközben csodálattal adózunk a művész kreativitásának, azon töprengünk, hogy mégis kinek jut eszébe ilyet festeni? Sajnos sok esetben a művészek, festők, írók is „csak hétköznapi emberek”, ezért szükségük van egy kis segítségre, ami inspirálja őket. De mi történik, ha a szokásos mennyiség már kevés, már nem elég ahhoz, hogy világra szóló alkotás szülessen? Akkor sajnos növelni kell a mennyiséget, így sok esetben megfigyelhetők egy-egy művész életútjában az alkoholizmus fokozatai. Emlékszem, irodalom órán is előkerült ezt a téma a híres költők kapcsán, hogy miért mindig kocsmákban alkottak és hogy mennyit is ittak valójában. Érthető módon a magyartanárunk nem ezt az aspektusát szerette volna kihangsúlyozni az irodalomnak és a művészek életének, ezért ezek a dolgok sokszor rejtve maradtak. De hány vers születetett egy borgőzös éjszaka alatt vagy a hajnali részegségben, hazafelé menet? Megszámlálhatatlanul sok.
Mindenki tudja, hogy mit vállal, amikor arra adja a fejét, hogy ő az írásból akar megélni és be akarja írni a nevét a történelembe. Ha ő vállalja, hogy az alkohol segítségével alkot, akkor mi milyen alapon ítéljük el? Utólag visszaolvasva egy-egy verset fel sem fog merülni bennünk, hogy vajon milyen állapotban volt a költő, amikor a nagy mű született. Az addiktológusok erről kicsit másként vélekednek, de az a helyzet, hogy senkit nem lehet kényszeríteni a leszokásra. Ha valaki nem akarja a változást, akkor nincs az az addiktológus, aki rákényszeríti. Ez nem azt jelenti, hogy támogatom, hogy valaki az alkohol segítségével alkosson, vagy bármilyen tudtamódosító szert használjon; csak arra akartam rávilágítani, hogy mennyi mindent nem tudunk egy művészről vagy az ő alkotásáról.